Felválthatják a robotok a kiválasztást, az emberek helyett? Cikkünkben választ kapsz erre!
2014-ben az Amazon fejlesztői azzal próbálkoztak, hogy ha 100 önéletrajzot betáplálnak egy számítógépbe, akkor gépi tanulás útján megtalálják közöttük az 5 legjobb pályázót. 4 évvel később a cég felhagyott a kiválasztás automatizálásával. A társaságot a nők elleni diszkriminációval vádolták.
Azonban a kudarc ellenére a digitális kiválasztás dzsinje egyszer és mindenkorra kiszabadult a palackból. Mire az Amazon visszakozott, addigra a Hilton már a HireVue videóinterjú platformjával vizsgálta a recepciósnak jelentkezők beszédét és arcmimikáját, miközben az alkalmazás egy feldühödött vendéget imitált.
És a HireVue-nak igen sok a versenytársa. LinkedIn és mások, akik zsíros üzletet szimatolnak a kiválasztás és a mesterséges intelligencia összeházasításában. És van is okuk rá, hiszen 2017-ben az USA-ban megkérdezett HR vezetőknek több, mint a fele úgy nyilatkozott, hogy 5 éven belül az „artificial intelligence” természetes velejárója lesz a mindennapi munkájának.
Bár ez a szint még igen távolinak tűnik, mégis szüntelenül foglalkoztat bennünket, hogy vajon kiválthatja-e valaha a kiválasztásban a humánost az AI?
A kérdésen elmélkedve elképzelhetünk akár egy szélsőséges forgatókönyvet is. Eszerint néhány évtized múltán elszörnyülködünk majd azon, hogy a 21. század elején a cégek eredményessége még attól függött, hogy a statisztikában, a viselkedési közgazdaságtanban, vagy a kritikai és önkritikai gondolkodásban járatlan HR-esek kiket engedtek be a szervezetek kapuján.
Sokan úgy tartják, hogy nem érdemes az embert túlontúl méricskélni. Ám a Google humánosai erről valószínűleg nem hallottak. Ugyanis, miközben a viselkedési kutatásokat bújták, maguk is halomra gyártották a jelentkezőkről a statisztikákat. Végül, nem meglepő módon, a kutatók következtetései és a saját számításaik is oda vezettek, hogy a beválás drasztikus mértékben a pozícióhoz szükséges tudáson és képességen áll. Vagy bukik. Viszont, ha ez igaz, akkor lehetséges, hogy akár fel is hagyhatunk az önéletrajzok olvasgatásával? Ugyanis azokból nem derül ki sem a képesség, sem a tudás.
Miért kárhoztatjuk hát mi, HR-esek mégis magunkat arra, hogy beletemetkezzünk az önéletrajzok semmitmondó fázisaiba? Talán azért, mert a kapacitásunk szűkös ahhoz, hogy minden jelentkező ismereteinek és jártasságának a mélyére ássunk? De ugyan miért is akarnánk magunk vesződni ezzel? Hiszen, ha a mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár is, az algoritmusok már vígan mérlegelnek számtalan kompetenciát.
Amíg viszont ragaszkodunk hozzá, hogy CV-k alapján rostáljuk a pályázókat, addig félek, hogy mi sem szárnyaljuk túl az Amazon levitézlett alkalmazását. Vajon hányszor dobjuk félre a legjobbakat, csak azért, mert nem szerepelnek az önéletrajzukban az általunk kijelölt kulcsszavak? És vajon hányszor utasítjuk el a legrátermettebbeket, mert öntelten bízunk korlátozott emberismeretünkben, és emiatt az interjún tévesen ítéljük meg a jelentkező jellembeli tulajdonságait?
Hogy kiválthatja-e valaha a kiválasztásban a humánost a mesterséges intelligencia? Igen is, meg nem is. A magam részéről úgy hiszem, hogy az önéletrajzokat böngésző, és a társalkodónőként interjúztató HR-esek csillaga lassanként leáldozik. Az én sci-fimben a kapuőr nem egy humános, hanem az AI, akit nem az érdekel, hogy honnan jövünk, hanem az, hogy mit kínálunk. Ezért ott, a kapuban rögvest feltérképezi a tudásunkat, a képességeinket, s tán még a személyiségünket is, és akinél ezek megegyeznek a benne tárolt ideállal, azt betessékeli, akinél pedig nem, azt útjára engedi.
S hogy mi történik majd a HR-essel? Nos, az én látomásomban nem várt módon kiemelt szerepet játszik majd a kiválasztásban. Persze, ehhez fel kell vérteznie magát némely, tőle szokatlan hozzáértéssel. Például, képessé kell válnia arra, hogy a statisztikusoknak kijelölje, mit méricskéljenek. Továbbá, alkalmasnak kell lennie rá, hogy statisztikák mintázatai alapján megmondja a kapuőröknek, hogy a miről és miként faggassák a bebocsájtást kérőt. Emellett készen kell állnia arra is, hogy kritikusan és önkritikusan fürkéssze az algoritmusok és a saját eltévelyedéseit és lehetőségeit.
És még valami. Az életben gyakran a mutációk, a hibák a túlélés és a fejlődés feltételei. Az AI feltehetően a kívánatosnál ritkábban fog tévedni. Ezért, amikor a méricskélésnek vége, és a HR-es intuíciója úgy diktálja, akkor akár helyes, akár helytelen a megérzése, hisz előre úgysem sejtheti, nem lehet rest a mesterségesen intelligens munkatársa választását megkérdőjelezni, és annak még kételyek között is ellentmondani.
Kattints ide további információért
